A Datsun első motorjánál már szóba került, amikor a japán iskola kezdeteit mutattuk be: a Csendes-óceán túlpartján az Austin Seven volt az egyik kiindulópont. Most a forrásnál folytatjuk. A brit motorépítés paramétereit nem egyedül a fizika határozta meg. Egy adótörvény, egy tudós laboratóriuma és a versenypálya is formálta őket, és ezek nyomai a mai hengerfejekben és furat–löket arányokban is ott vannak. Az alábbiakban végig követjük, honnan indultak és hová jutottak a brit autó- és teherautómotorok.
A brit motorépítő iskola több szempontból különbözik az eddig tárgyaltaktól. Az orosz iskolát a túlélés, a svéd–finnt a fagy, az amerikait az olcsó tüzelőanyag és a hengerűrtartalom-adó hiánya, a japánt a nyersanyagszegénység alakította. A brit motorokat ezzel szemben egy kifejezetten mesterséges tényező terelte el a műszaki optimumtól: a gépjárműadó számítási módja. Mellette két, a brit mérnöki kultúrában mélyen gyökerező tényező hatott: az égésfolyamat tudományos vizsgálata és a versenysport. A három együtt olyan iskolát hozott létre, amely – és ez lesz a cikk egyik fő tanulsága – sokszor nem a motort, hanem a motorról szóló tudást adta el a világnak.
Ugyanez a kettősség jelenik meg a teherautómotoroknál is. A brit haszonjármű-dízelek egyik ága, a Gardner, a lassú járású, gazdaságos közvetlen befecskendezésű motor mintapéldája lett. A másik ág, a Perkins, a nagy fordulatú, kis dízelt tette világszerte licencelhető termékké. Közben a Ricardo cég égéstérmegoldásai olyan motorokba is bekerültek, amelyeknek semmi közük nem volt Nagy-Britanniához – a lengyel részben bemutatott Andoria 4C90 Comet V örvénykamrája is ebből a forrásból származik.