A két egymást követő konstruktőri trófea és Lando Norris 2025-ös egyéni világbajnoki címe után ma már nehéz elképzelni, hogy a McLaren nem is olyan régen még a Forma–1 egyik legzavarosabb hátterű csapatának számított. Zak Brown 2016-os érkezésekor azonban mélyponton volt a wokingi szervezet.

A vezérigazgató felidézte, hogy hat év alatt öt különböző vezető fordult meg a csapat élén. Ron Dennis, Martin Whitmarsh, Eric Boullier és Jost Capito egymást váltó időszaka teljes bizonytalanságot szült, ami rombolóan hatott a munkatársakra.

„Rendkívül mérgező környezet fogadott. A problémák a vezetés elköteleződésének és határozottságának hiányával kezdődtek. Bármilyen vállalkozásban katasztrófához vezet, ha a felsővezetésben folyamatosan cserélődnek az emberek, mert a dolgozók így nem tudják, kit kövessenek” – nyilatkozta a szakember.

„Az egymás iránti bizalom és az egyenes kommunikáció helyett mindenki csak a saját pozícióját igyekezett védeni, és a felelősséget hárította a másikra. Ez a borzasztó légkör egyenesen vezetett a gyenge pályateljesítményhez, a szponzorok elvesztéséhez, a szurkolók elhidegüléséhez és az elégedetlen munkaerőhöz.”

A Hondánál sokkal mélyebben gyökereztek a problémák

Kezdetben maga Brown is hitt a csapat belső narratívájának, amely kizárólag a motorpartner Hondát tette felelőssé a sikertelenségért. A valóság azonban jóval összetettebb volt - adta hírül a RACER.

„Úgy érkeztem a csapathoz, hogy a mindent megnyerő, legjobb szponzorokkal rendelkező, legendás McLarent láttam magam előtt. A vezetőség meg volt győződve arról, hogy az egyetlen gondot az erőforrás jelenti, és ezt kezdetben én is elhittem. A munkába állásom után viszont gyorsan világossá vált, hogy a gondok jóval mélyebbre nyúlnak.”

„Bár a motorgyártó valóban hozzájárult a pályán nyújtott gyenge szerepléshez, a pályán kívüli sikertelenséghez, a belső politikához és a szurkolók elhanyagolásához már semmi köze sem volt.”

A Renault-erőforrásokra való váltás után a csapat az összetett 9. helyéről a 6-ra lépett előre. A lemaradás az élmezőnyhöz képest azonban továbbra is óriási maradt, ami végleg rávilágított a mélyebb strukturális hiányosságokra.

Brown látta a potenciált

A súlyos problémák ellenére Brown látta a meglévő szakembergárda értékeit. Meggyőződése volt, hogy az 1200 fős személyzetből nem a teljes állományt, hanem mindössze a felsővezetés mintegy húsz kulcsfiguráját kell lecserélni a szemléletváltáshoz.

Az átfogó átalakítás során új vezetői struktúrát építettek ki, miközben visszatértek a szurkolók által annyira kedvelt papaya narancssárga színkészlethez is. Ez az arculatváltás jelezte a szervezetnek és a külvilágnak egyaránt, hogy egy teljesen új korszak vette kezdetét.

„Befektettünk a legújabb technológiákba és az új szélcsatornába, miközben sikerült egy átlátható, együttműködő, keményen dolgozó és egyenes kultúrát felépítenünk. A legnagyobb eredményünk éppen a csapat szellemiségének átformálása volt.”